Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kórus

 „A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan,
mégsem maradhat kimondatlanul.”
(Victor Hugo)

 

Kórusunk 2005 húsvétja előtt alakult. Célunk az volt – és az ma is –, hogy segítsük egy-egy ünnep méltóbb megünneplését. Repertoárunkat ünnepről-ünnepre igyekeztünk bővíteni, szemünk előtt tartva Szent X. Piusz pápa rendelkezését, miszerint az egyházi zene legyen szent, egyetemes és művészi. Ezért kapott már kezdetben is fontos szerepet kórusunk életében az Egyház hivatalos éneke, a gregorián, és azoknak a mestereknek a művei, akik a századok során megpróbálták zenével kifejezőbbé tenni a kimondhatatlant. Ezen műveknek a megszólaltatásával akarjuk mi is kinyilvánítani szeretetünket és hódolatunkat a Mindenható Isten felé, a liturgia színesebbé tételével pedig a híveket közelebb vezetni hozzá.

 

LAUS DEO.

 

Szeretettel hívjuk és várjuk azokat a testvéreket, akik kedvet és tehetséget éreznek magukban kórusunkhoz való csatlakozásra. A kóruspróbák csütörtökönként vannak a templomban vagy a plébánián, 19.00 ótától.

Alább a kórusunk 5 éves jubileumi hangversenyének anyagából készült felvételekből hallgatható meg néhány a hivatkozásokra kattintva. Az felvétel anyagából CD-lemez is készült. Érdeklődni a kórus tagjainál lehet.

 

Az 5 éves jubileumi hangversenyünk felvétele

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

    1. Gaudeamus (gregorián)
   
2. Adventi olvasmány
    
3. Fux: Dominus dabit
    4. Anunymus German: Quem pastores
    5. Ismeretlen: Adeste fideles
    
6. Kodály Zoltán: Stabat Mater
 
  7. Liszt Ferenc: A fényes Isten arcot
    8. Kodály Zoltán: Pange lingua
    9. Corner-kódex: Veni Sancte Spiritus
  
10. Melchior Franck: Da pacem, Domine
  
11. Giuseppe de Marzi: Signore delle cime

   12. Bárdos Lajos: O gloriosa Virginum
   13. Werner Alajos: Égi Szűzvirág
Antonio Lotti: Missa brevis
   14. Kyrie
   15. Sanctus, Benedictus
   16. Giuseppe Pitoni: Cantate Domino